| Szalagavató – 2009 |
|
|
|
November 7-én 17 órakor megszólaltak a fanfárok a Benedek Gábor Városi Sportcsarnokban, s elkezdődött a KLG szalagavató ünnepsége, melyet ez évben megtisztelt jelenlétével térségünk országgyűlési képviselője, Varga Mihály úr.
Zsúfolt lelátók, tömött széksorok előtt zajlott a szép ünnepi rendezvény. Köszöntő beszédet Tóth Judit, a 12.A-sok osztályfőnöke mondott. Az átlagos iskolai hétköznapokat sokféle diákrendezvény, versenyek, kirándulások, barátságok és szerelmek tették változatossá – idézte föl a közös élményeket. Ő nyolcadik éve áll osztálya élén, szeme előtt cseperedtek a tízéves gyerekek fiatal felnőttekké. A nyelvi előkészítő évfolyammal induló 13.E osztály öt évet töltött az iskola falai között; osztályfőnökük Füstösné Petróczki Klára tanárnő. A legnagyobb létszámú osztályt, a 12.B-t Nagyné Varga Anikó tanárnő irányította, a szakközépiskolai 12. D-seket pedig Ruskó Roberta tanárnő. Miután az osztályfőnökök feltűzték tanulóiknak a hagyományos szalagot, az osztályok gyönyörű virágkosárral köszönték meg többéves munkájukat. A maturanduszok ezután iskolatársaiktól emléklapot vettek át, majd az est ünnepélyes első részét a gyertyás kivonulás zárta. Nagy várakozás előzte meg a végzősök táncbemutatóit. A közönség mind a négy táncot: a már hagyománnyá vált, de mindig lélekemelő palotást és az elegáns keringőt, valamint a vérpezsdítő latin táncegyveleget, illetve a revüt idéző előadást lelkes tapssal üdvözölte és köszönte meg. A lányok szépek, a fiúk elegánsak, a táncok mutatósak voltak, a szülők, rokonok, barátok nagy örömére. – Hangulatos estében volt részünk, az ünnepeltek számára valószínűleg örökké emlékezetes pillanatokkal. |
| < Előző | Következő > |
|---|












