Bensőséges hangulatú
karácsonyi ünnepség részesei lehettünk a 2008-as év utolsó előtti tanítási
napján a KLG széppé varázsolt
tornatermében. Örömteli hagyománnyá vált már, hogy iskolánk legfiatalabb
tanulói betlehemes játékot mutatnak
be ilyenkor, a felsőbb évesek pedig hangszereselőadással,énekszóval, versekkel, ideillő gondolatcsokorral készülnek. Iskolánk igazgatónője mondott ünnepi
köszöntőt a szülők, tanárok, iskolatársak alkotta közönség előtt.
Ez alkalommal
hirdették ki a karácsonyi ablakfestő
verseny értékelését is. A tanárok és diákok köréből felkért zsűri elsőhelyezettei Gyenge Szibyl Fruzsina és Hauke Ilona 12.A , másodikok Járdán Niloletta ésFózer Éva 11.E., a harmadikokpedig Prázmári Anita, Duró Réka és Dulai
Helga 10.B osztályos tanulók, de minden résztvevő munkájátelismerték egy kis csokoládéajándékkal.
Különösen intenzív időszak áll angol munka-közösségünk mögött és előtt.
Szeptember közepén kirándulást szerveztek mind a németesek, mind az angolosok. Dékányné Szabó Enikő és Hajdú Éva tanárnők 21 további jelentkezővel a Challenge utazási iroda buszával indultak angliai utazásra. Élményekkel megrakodva értek haza, hisz Londonsok látnivalója mellett jártak Stonhenge sziklatömbjeinél, s szétnézhettek Brüsszelben, Brightonban, Greenwichben is.
Az őszi szünetet követő hétvégén, november 8-án délután tartotta meg iskolánk a szalagavató ünnepséget. A rendezvény a hagyományoknak megfelelően zajlott: a végzősöket szavalat és ünnepi beszéd köszöntötte, a búcsúztató osztályfőnökök nevében ezúttal a nyolcosztályos gimnazisták („A”osztály) osztályfőnöke, Tóthné Kovács Irén tanárnő szólt a diákokhoz és szüleikhez.
Lezajlott október 8-án Fehérgyarmaton a nyolcosztályos gimnáziumok területi sportversenye, ezúttal a Deák Ferenc Gimnázium szervezésében. Iskolánk a „hagyományoknak megfelelően” szerepelt, és az összesített pontverseny alapján a második lett a nyíregyházi Arany János Gimnázium mögött. Az iskolavezetők úgy döntöttek, hogy ezentúl minden évben kiosztják az eddig vándorkupaként szereplő Szedlák Richárd-kupát - így azt mi az idei második helyezés ellenére újra hazahozhattuk, ugyanis tavaly Tiszafüredé volt az első hely a pontversenyben.
Iskolánk 2008 tavaszán sikeresen pályázott a British Council által meghirdetett „A jövő iskolája” című projektre. Ennek célja, hogy a mai diákok a mostani iskolájuk feltételeiből, adottságaiból kiindulva vessenek fel ötleteket, hogy szerintük milyen kellene, hogy legyen a jövő iskolája (épület, környezet, tanárok, diákok, felszereltség stb.)
Ki tud többet Harry Potterről? – Vetélkedőt rendezett október 7-én délután a helyi könyvtár 10-18 éves tiszafüredi iskolások számára ezzel a címmel. Írásbeli feladatokat kellett a résztvevőknek megoldaniuk, hogy kiderüljön a válasz: Madarász Fanni 6. A osztályos kisgimnazista a legjobb ebben a témában. Gratulálunk a Potter-regények alapos ismeretéhez és a sikerhez!
Első helyezést ért el kisgimnazistáink csapata a Zenei Világnap alkalmából a Szőke Tisza Népzenei Alapítvány által iskolások számára hirdetett vetélkedőn. A versenyt hét csapat részvételével szeptember 19-én a városi művelődési házban rendezték meg. Eredményes csapatunk tagjai voltak: Nagy Bence 5.A, Berczi Benjámin 6.A, Dajka Martin 7.A és Szabó Daniella 8.A osztályos tanulók. Énektanáruk Ruskó Roberta tanárnő, emellett mindnyájan lelkes zeneiskolások.
2008. szeptember 13-án, egy szombati napon, délben indultunk el
huszonhárman a Kossuth Lajos Gimnázium parkolójából, hogy egy hosszú
utazás után megismerhessük Anglia nevezetességeit. Mindenki nagy
csomagokkal érkezett a megbeszélt időpontban a gimnázium elé, s
izgatottan vártuk, hogy megérkezzen a buszunk. Majd érzékeny búcsút
vettünk hozzátartozóinktól, akik nagy aggodalommal engedtek el
bennünket az útra.
A busz állapota kiváló volt, igen tágas is, s így mindenkinek elegendő hely jutott. Elindultunk hát. Először Budapestre mentünk, ahonnan utunk Veszprémbe
vezetett tovább, ugyanis itt csatlakozott hozzánk egy másik csoport s
az idegenvezetőnk. Még így is maradt elég hely arra, hogy mindenki
viszonylag kényelmesen töltse el a buszon azt a hosszú időt, ami
Angliáig ránk várt.
2008. szeptember 1-jén megkezdte az idei tanévet a Kossuth Lajos Gimnázium, Szakképző Iskola, Általános Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Kollégium valamennyi tagintézménye. Az intézménytársulás iskoláiban összesen 2201 diák tanul. A gimnáziumba és a szakközépiskolába 619 tanuló jár. Az általános iskolák közül a legtöbb tanulója a Zrínyi és a Kossuth iskolának van 540 ill. 323.