|
Mai névnap... |
Ma 2010. szeptember 7., kedd van. Köszöntjük Regina nevű olvasóinkat. Holnap Mária napja lesz. |
|
|
|
|
Írta: Magyar Zoltánné
|
|
2007. szeptember 25. |
|
A nyár folyamán három alkalommal lépett föl gimnáziumunk musical-szakköre. Elsőként a Tiszafüredi Halasnapokon adtak egyórás műsort. Augusztus elején a Tiszaszőlősi Falunapokon léptek föl, majd pedig augusztus 20-a alkalmából a kunmadarasi főtéren mutattak be egy ünnepi összeállítást.
|
|
Utolsó frissítés ( 2007. szeptember 25. )
|
|
Tovább...
|
|
|
Írta: Magyar Zoltánné
|
|
2007. június 22. |
A KLG 9.A osztálya 130 000 forint pályázati pénzt nyert az Oktatási Minisztériumtól idei erdélyi osztálykirándulásukhoz.
A június utolsó hetére tervezett kirándulás Nagyvárad – Kolozsvár – Torockó - Szováta útvonalon egészen a Gyilkos-tóig vezet. A fő szervező az osztályfőnök,Tóth Judit tanárnő, és kísérőjük lesz még Gál Csaba tanár úr, Erdély avatott ismerője.
Nagyváradon találkozik a csoport a helyi Eminescu Gimnázium tanáraival és diákjaival, amely intézménnyel már évek óta kapcsolatot tart fenn a füredi gimnázium.
A kirándulás persze nem jönne ki az elnyert támogatásból; a további költségeket munkával teremtették elő a tanulók: több alkalommal is vasat gyűjtöttek, mintegy 390 000 forint értékben.
Tartalmas és szerencsés utat kívánunk!
|
|
Utolsó frissítés ( 2007. június 23. )
|
|
|
Írta: Magyar Zoltánné
|
|
2007. június 22. |
|
Oláhné Kürtösi Ágnes és Tóthné Kovács Irén tanárnők, valamint Bodon Péter 12.A és Gyöngy Ádám 10.A osztályos tanulók június 1-3. között részt vettek a Latinovits Zoltán Vers- és Prózamondó Találkozón, melyet 13. alkalommal rendeztek meg Balatonszemesen. „Középiskolás korúak és fenőttek számára szervezi a község művelődési háza ezt az emlékversenyt. Nagyon népes és színvonalas mezőny gyűlt össze: 63 fő mutatta be előadói felkészültségét. A szombati válogatóból 24-en jutottak a vasárnapi döntőbe. Bár iskolánk tanulói nem kerültek be, nagy élvezettel hallgattuk a közönség soraiból a szebbnél szebb produkciókat. A zsűrinek igen nehéz dolga volt a díjak odaítélésekor” – mesélte Oláhné tanárnő, majd így zárta: - „A verseny alkalmából két kellemes napot tölthettünk a Balaton mellett, s élményekben, tapasztalatokban gazdagodva tértünk haza. Megpróbálunk máskor is eljutni ide.”
|
|
Utolsó frissítés ( 2007. június 23. )
|
|
|
Írta: Magyar Zoltánné
|
|
2007. június 18. |
A Comenius 1 project keretében lehetőség nyílt arra, hogy iskolánk öt tanulója (Bakó Lilla 5. A, Bölkény Boglárka 6. b, Nemes Máté 6. A, Szabó Levente 6. A. és Varga Réka 6. a.) részt vegyen egy tanulmányúton, Cornwall-ban, Angliában.
Június 5- én kedden hajnalban izgatottan keltünk útra a tiszafüredi Polgármesteri Hivatal mini buszával. Legtöbbünk eddig még nem utazott repülővel, így a repülőút is számos érdekes élményt tartogatott számunkra. Szerencsés földet érés után a National Express távolsági autóbuszával folytattuk utunkat, és estére érkeztünk célállomásunkra, a St. Cleer nevezetű faluba. A gyerekek nem kis feszültséggel várták, hová is kerülnek, melyik család nyújt szállást nekik, hogyan boldogulnak a nyelvvel.

Az esemény képei megtekinthetők a honlapon.
|
|
Utolsó frissítés ( 2007. június 22. )
|
|
Tovább...
|
|
|
Írta: Magyar Zoltánné
|
|
2007. május 20. |
|
Négy végzős osztály több mint száz tanulója ballagott május 5-én szombaton a Kossuth Gimnáziumban. Az esővel fenyegető időjárás szerencsére megszánta a búcsúünnepség résztvevőit, s rövid szemerkélés után zavartalanul zajlott a műsor. A köszöntő beszédek és szavalatok után néhány diák emléklapot vehetett át Kájelné Matlák Erika igazgatónőtől, amivel az eltöltött évek tanulmányi, illetve közösségi munkáját jutalmazták. Ezt követte a Matastik-emlékgyűrű átadása. Ez évben Laczkó Tóth Bertalanné tanárnő, azaz Marika néni kapta a szép emléktárgyat eredményes nyelvtanári tevékenysége elismeréséül, valamint emlékezetes kulturális műsorok és iskolai kirándulások szervezéséért.
|
|
Utolsó frissítés ( 2007. május 22. )
|
|
Tovább...
|
|
|
Írta: Magyar Zoltánné
|
|
2007. május 20. |
|
Az idei tanévben először vettünk részt az újszászi közlekedési szakközépiskola által hetedik osztályosoknak rendszeresen megrendezett közlekedéstörténeti műveltségi vetélkedőn. A több mint negyven benevezett csapatnak először egy ötfordulós, levelező rendszerű feladatsort kellett megoldani. Az itt gyűjtött pontok alapján hívták be április 27-én a kilenc legjobb csapatot, hogy személyesen is megmérettessék magukat. Ezen a jól szervezett versenyen a technikatörténetben való jártasságon kívül bizonyos fizikai alapfogalmakkal és történeti vonatkozású kérdésekkel is tisztában kellett lenniük a csapatoknak. A mieink, szorosan felzárkózva, az ötödik helyezést érte el, s ez – a verseny összetett anyagának ismeretében – elismerésre méltó. A csapat tagjai: Csőke Ádám, Debrődi Gábor, Kardos József és Sipos Adrián. Felkészítő tanáruk Magyar Zoltán.
Kistérségi informatika szaktárgyi versenyt rendeztek áprilisban Tiszaörsön a hetedik és nyolcadik osztályosok számára. Iskolánkból Nyeste Krisztián (8.B) a harmadik helyen végzett. Tanára Magyar Zoltán.
|
|
Utolsó frissítés ( 2007. május 22. )
|
|
Tovább...
|
|
|
Írta: Magyar Zoltánné
|
|
2007. május 02. |
|
Országos 6. helyezést ért el Csapó Edit 14. évfolyamos kereskedelmi technikus tanulónk az OSZTV (Országos Szakmai Tanulmányi Verseny ) keretében indított szakmai versenyen, melyet április 22-25-én Miskolcon bonyolítottak le. A megmérettetés áruismeret, marketing, kereskedelmi és vállalkozási ismeretek, szakmai idegen nyelv (német) tantárgyakból, valamint szakmai gyakorlatból történt. A sokoldalú felkészítést Kádár Kálmánné, Laczkó Tóth Bertalanné, Tóth Attila végezték. Marketing tantárgyból nyújtott kiemelkedő feleletéért különdíjban részesült. (Felkészítő tanára Tóth Attila.) Gratulálunk a szép eredményhez!

|
|
Utolsó frissítés ( 2007. május 20. )
|
|
Tovább...
|
|
|
Írta: Magyar Zoltánné
|
|
2007. május 02. |
|
Öt 5-6. osztályos diákunk utazhat Monokné Andrási Edit tanárnő vezetésével Angliába június első felében. Az utazás az ún. Comenius 1 iskolai projekt keretében valósul meg, melynek során egy-egy angol, francia és spanyol és magyar iskola dolgozik majd együtt. A gyerekek különféle témák egyéni és kiscsoportos feldolgozásával bizonyíthatják kreativitásukat,a szöveges feladatokban pedig fejleszthetik angol nyelvtudásukat. Reméljük, sok élménnyel és ismerettel gazdagítja majd ez a komplex lehetőség a tanulókat és vezetőjüket.
A "Eurobooks" projekt honlapja az alábbi címen érhető el: http://eurobooks.extra.hu/
|
|
Utolsó frissítés ( 2007. június 01. )
|
|
|
Írta: Magyar Zoltánné
|
|
2007. április 20. |
|
Közel két évtizedes hagyomány a Kossuth Lajos Gimnáziumban, hogy ilyenkor, a tavaszi szünet előtt kulturális napot rendezünk, ahol bárki megcsillanthatja tehetségét. A diákok sokféleségét tükrözik a műsorszámok. Az idén is volt hangszerszóló, elhangzottak novellák, mesék, bemutattak jeleneteket, gyönyörködhettünk szólóénekben, duettben, s voltak táncbemutatók.
Az esemény képei megtekinthetők a honlapon.
|
|
Utolsó frissítés ( 2007. május 02. )
|
|
Tovább...
|
|
|
Írta: Magyar Zoltánné
|
|
2007. március 05. |
|
Február 23-án pénteken szakmai kirándulásra indultak a 11. évfolyam Utazás és turizmus fakultációra járó tanulói. Először Parádsasvárra, az ötcsillagos Hotel Sasvárba látogatott el a csoport , s végigjárták az elegáns létesítményt. Innen Hollókőre mentek át, hogy megismerkedjenek a Magyarországon elsőként a világörökség részévé nyilvánított skanzenfaluval.
A kirándulás képei megtekinthetők a honlapon.
|
|
Utolsó frissítés ( 2007. április 20. )
|
|
| | << Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 Következő > Utolsó >>
| | Eredmények 81 - 100 / 154 |
|
|