Nyolcosztályos gimnáziumok regionális tanulmányi versenye

       Március 26-án a nyírbátori Báthory István Gimnázium és Szakközépiskola adott otthont az északkeleti régió nyolcosztályos gimnáziumai tanulmányi versenyének.
Most is nyolc iskola diákjai mérték össze tudásukat a különféle tantárgyakból, valamint szövegértésből és helyesírásból, illetve előadókészségüket versmondásban, prózamondásban, szép magyar beszédben, népdaléneklésben. A műveltségi és a bibliaismereti vetélkedőn csapatban versenyeztek.
       Iskolánk 46 indulója hat első, hét második és 12  harmadik helyet hozott el, az összesített pontversenyben pedig a negyedik helyen végeztünk, a nyíregyházi Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, a szintén nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általános Iskola mögött, kevéssel lemaradva a nyírbátoriaktól. Habár az előző években gyakran mi álltunk a második, harmadik helyen, nem lehetünk elégedetlenek a mostani eredménnyel sem.  A tényekhez hozzátartozik, hogy a nyíregyházi  iskolák több párhuzamos osztályt is tudnak indítani a nyolcosztályos tagozaton, s a közös versenyeinkre is több tanulóval  neveznek  be.

Íme a helyezést elérő tanulóink és a felkészítőik:


I.  hely:                Faludi Júlia  9-10. évfolyam, rajzpályázat – Bodnárné Földi Zita
                           Hodos István  11-12. évf., angol nyelv – Dékányné Szabó Enikő
                           Nemes Máté  9. évf., földrajz – Nagyné Varga Anikó
                           Német Annamária  11-12. évf., szövegértés – Oláhné Kürtösi Ágnes
                           Tóbis Péter  9. évf., fizika – Dékány László
                           Szabó Daniella  9. évf., szövegértés – Tóthné Kovács Irén

II. hely:               Demján Adalbert  7-8. évf., angol nyelv – Monokné Andrási Edit
                          Fazekas Aliz  11-12. évf., versmondás – Nemesné Jóvér Mária
                          Fehér Zoltán  7.évf., matematika – Demján Mária 
                          Koncz Lilla 8. évf., helyesírás – Bukta Erzsébet
                          Pap Alexandra  7., helyesírás – Tóthné Kovács Irén
                          Sárközi Dóra 11.évf., matematika –Dr. Jakabné Fekete Edit/Dékány László
                          Sebestyén Edina  5-6. évf., rajz – Bodnárné Földi Zita

III. hely:             Bakó Lilla  7-8. évf., biológia – Nagyné Varga Anikó
                          Bodon Bence  7-8. évf., népdaléneklés – Ruskó Roberta
                          Czinege Rita  11-12.évf., biológia – Dr. Jakab Tibor
                          Fehér Orsolya  8. évf., fizika – Hegedűs Gábor
                          Hévizi Helga  9-10. évf., angol nyelv – Monokné Andrási Edit
                          Jordán Dalma  7-8. évf., versmondás – Bukta Erzsébet
                          Kiss Júlia Sára  7-8. évf., prózamondás – Tóthné Kovács Irén
                          Mályi Kristóf  11-12. évf., kémia – Dr. Jakab Tibor
                          Pap Zoltán  10-11.évf., földrajz – Nagyné Varga Anikó
                          Póka Dezső  7. évf., fizika – Hegedűs Gábor
                          Soós Kitti 6. évf., helyesírás – Tóthné Kovács Irén
                          Benedek Szidónia, Papp Melinda, Török Hajnalka  11.évf., bibliaismeret - 
                                                                                                                  Oláhné Kürtösi Ágnes



Gratulálunk minden benevezett és tisztességesen helytálló tanulónknak, valamint tanáraiknak!