A Kossuth Lajos Gimnázium 8 diákból és 3 kísérőtanárból álló delegációja vett részt azon a 2010 májusában rendezett córdobai találkozón, amely egy kétéves Comenius project záró eseménye volt.

Kis csapatunk izgatottan készült a nagy kalandra, bízva benne, hogy az izlandi vulkán működése nem hiúsítja meg az utazásunkat. Repülőnk 2010. május 1-jén kis késéssel szállt fel a budapesti Ferihegyi reptérről. Néhányunk számára ez volt életünk első repülése, így érthető módon kicsit izgultunk, de szerencsére az út során minden rendben ment.

Az igazi izgalmak a madridi Barajas reptéren kezdődtek. Miután problémamentesen landoltunk, mozgólépcsőkön és mozgójárdákon eljutottunk a poggyászkiadó futószalaghoz. Egyikünk csomagja azonban nem érkezett meg Budapestről, és amikorra elintéztük az ezzel kapcsolatos formaságokat, alig egy óránk maradt, hogy eljussunk a város másik végén található autóbusz állomásra. Szerencsére a madridi metróhálózatban nagyon jól lehet tájékozódni, de nagyon kellett sietnünk, kétségessé vált, hogy valóban eljutunk-e még aznap a 400 km-re lévő Córdobába.
Nagy megkönnyebbülésünkre a délután négy órakor induló buszra az utolsó pillanatban sikerült felszállnunk.
Majdnem ötórás buszozás várt ránk, de a kényelmes jármű és a szép táj kárpótolt bennünket a hosszú útért. Kezdetben sík vidéken haladtunk, majd átkeltünk a Sierra Morena hegyvonulatain, ahol az autóút viaduktokon és alagutakon keresztül vezet.


Már majdnem este 9 óra volt, amikor megérkeztünk Andalúzia egykori fővárosába, Córdobába. Bár ugyanabban az időzónában található, mint Magyarország, de ott még akkor is sütött a nap.
A vendéglátó családok és a spanyol tanárnő, Inma már nagyon vártak minket az autóbusz állomáson. A spanyol diákok és szüleik igazi latinos temperamentummal és meleg szeretettel üdvözöltek bennünket. Mi egy kicsit izgultunk, hiszen bár e-mailen már korábban kapcsolatba léptünk a vendéglátóinkkal, de az azért mégiscsak más, amikor már ott vagyunk, és egy idegen országban, egy gyakorlatilag idegen családhoz kerülünk. Aggodalmunk azonban alaptalan volt, mert az elkövetkező napokban szinte csak pozitív tapasztalatokról tudtunk beszámolni egymásnak. A családok még a megérkezés estéjén majdnem mindenkit bevittek a belvárosba, ahol egy többnapos ünnepségsorozat zajlott éppen, a „keresztek ünnepe”.

Ennek során majdnem minden utcasarkot, teret virággal kirakott keresztekkel díszítenek, és körülöttük a kisebb- nagyobb éttermekben és azok teraszán órákig tartó igazi andalúziai vacsorákon vesznek részt a családok és a baráti társaságok, amit hajnalig tartó flamencózás követ.

A vasárnapot minden cserediák a spanyol családoknál töltötte, a tanári csapatot pedig a Córdobától 8 km-re lévő MadinatAl-Zahra, magyarul „Virágok városa” nevű arab romvároshoz vitték el kirándulni. Az egykori város romjainál modern látogatóközpontot alakítottak ki, ahol először egy számítógépes animációs filmet vetítenek arról, hogy milyen is lehetett egykor a település. Ezt később, amikor a romok között sétáltunk, nagyon hasznosnak találtuk, hiszen így könnyebben el tudtuk képzelni azt a mérhetetlen pompát és gazdagságot, ami a X. században jelen volt itt.
A film után a látogatót végigkalauzolják egy múzeumon, ahol a helyszínen talált leleteket tekinthetjük meg. Gyönyörűek a tipikusan az arab építészetre jellemző csipkeszerű faragások, és a sokszínűséget fokozza, hogy az arabok az ókori rómaiak által itt hagyott épületeket, oszlopokat, vízvezetékeket is beépítették, illetve tovább használták. Virtuális sétánk után a valóságban is elénk tárul ez a romjaiban is lenyűgöző komplexum, amit az Omajjád dinasztiához tartozó III. Abd ar-Rahman kalifa építtetett nyári laknak a maga és 20 000 alattvalója és katonája számára, és amit, méltán, mór Versaillesnak, is neveznek. Itt spanyol kolléganőnk, Inma kalauzolt végig bennünket, és rengeteg érdekes, hasznos információt tudtunk meg tőle.


A hétfő és a kedd délelőttöt az iskolában töltöttük projektmunkával. Első nap került sor a hivatalos megnyitóra, ahol az iskola igazgatónője és Córdoba tartomány oktatási bizottságának vezetője köszöntötte a vendég delegációkat. A német, magyar, angol, török iskolák képviselői köszönetet mondtak a spanyoloknak a vendéglátásért és a koordinátor iskolaként végzett szervezésért.
A diákok első feladata az volt, hogy az iskolák által hozott és kiállított poszterekről megszerezzék a szükséges információkat egy kérdőív kitöltéséhez. Többnyire a kultúrával, gasztronómiával kapcsolatos országismereti kérdéseket kellett megválaszolni.

Délutánonként városnézésre vittek bennünket vendéglátóink. Turizmust tanuló diákok kapták a feladatot, hogy egy-egy nevezetesség bizonyos pontjainál tartsanak nekünk idegenvezetést.

Córdobát a Karthausiak alapították a római korban, majd a 711-es mór invázió után az arabok fellegvára lett. Fénykorában, a Córdobai Kalifátus központjaként a 10. században körülbelül egymillió lakosú város volt, ez háromszor annyi, mint ma. A leírások szerint pompás palotákkal és mecsetekkel büszkélkedett, legalább 900 fürdője volt, a főbb utcákat kővel burkolták, és éjszaka fáklyákkal világították.
Egyedülállóak Európában, és Spanyolország egyik legértékesebb kulturális kincsét képezik a mór és zsidó kultúra csodálatos emlékei. A mórok több mint 700 éven át voltak jelen az Ibériai-félsziget déli részén, s ez idő alatt az iszlám határozta meg az ország életét. A turista még ma is álmélkodva csodálja Córdobában, Sevillában, Granadában, a mór művészet emlékeit. Az akkoriban virágkorát élő arab művészet és tudomány spanyol földön egyesült a zsidó kultúra ősi szellemével és bölcsességével; zsinagóga, mecset és katolikus templom évszázadokon át megvolt egymás mellett, több-kevesebb békével, mindenekelőtt azonban kölcsönös toleranciával. Mivel projektünk címe a „Különbségek világa” és központi témája a tolerancia és más kultúrák megismerése, elfogadása, így maga a záró találkozó helyszíne is jelképe lehet a kétéves munkánknak.

Városnézésünk első állomása a Mesquita-Katedral, azaz a Mecset Katedrális volt. Az andalúziai Omajjádák korának legjelentősebb szakrális épülete a Cordobai Nagymecset, amely egyúttal a nyugati világ legnagyobb muszlim építménye is. Kívül hangsúlyozottan egyszerű, belül azonban abszolút harmóniájával ragadja meg a szemlélőt: 856 márványoszlop hordozza a patkó alakú, jellegzetes vörös és fehér kőből faragott boltíveket. Középen éles kontraszttal áll a XVI. században beleépített keresztény templom! Megcsodálhatjuk a kórus gazdagon faragott székeit. Azon túl találjuk a lenyűgöző architektúrájú Michrábot, a mohamedán szentélyt. Az épület monumentalitását még képekkel illusztrálva is nehéz visszaadni.

A Mezquita közvetlen közelében található a festői zsidó mór negyed, középkori lakóházaival, árnyas belső udvaraival és színes csempeborítású falaival. A kis sikátorokban bolyongva az ember lépten-nyomon virágokkal gazdagon díszített kapualjakra bukkan, sok helyen hangulatos kis kávézók, éttermek bújnak meg a belső udvarokban. Csoportunknak sikerült egy olyan feldíszített udvarba is bejutnia, ahol egy 91 éves bácsi gondoskodik egyedül az összes virágról és méltán nagyon büszke is művére.
A virágos udvarok között verseny is folyik, egy zsűri dönti el, melyik a legszebb, legízlésesebb. Jó pár ilyen kis udvarba bekukkantva, állíthatjuk, hogy nehéz dolog lehet a döntés!
A Mecsettel szemben található a város másik híres jelképe a Gauadalquivir folyón átívelő, római alapokra épített mór kőhíd, amely különösen látványos, amikor a kora reggeli napfényben boltívei visszatükröződnek a folyó vizében.

Kedden délelőtt ismét az iskolában gyűlt össze a nemzetközi csapat. Ezúttal az este előadásra kerülő színdarabunk főpróbája zajlott. Projektünk feladatai közé tartozott a rászorulóknak való segítségnyújtás is. Kezdetben a spanyol iskola került kapcsolatba a Ryan’s Well Alapítvánnyal, amely afrikai ivóvíz kutak fúrására gyűjt pénzt, majd a többi iskola is csatlakozott a jótékonysági akcióhoz. Az alapítvány létrejöttének körülményeiről, amit egy akkor 7 éves kanadai kisfiú kezdeményezett, a spanyol tanárnő írt egy színdarabot. A projektben résztvevő minden iskola egy felvonást adott elő a darabból, természetesen angolul.


Délután ismét Córdoba látnivalóival ismerkedtünk. Ezúttal egy várba, az Alcazarba vittek el bennünket, amelyet még a vizigótok építettek, majd a kalifátus idején a mórok használtak. A XIV. században XI. Alfonz visszafoglalta a keresztények számára, gótikus stílusban átépíttette, és az Inkvizíció központjaként működött tovább. Bár a most látogatható építmény nagy részét már a keresztények építették, de azért itt is erőteljesen érvényesül az arab építészet hatása.
Különösen a csodálatos 55000 négyzetméteres mór stílusú parkban tapasztalhatjuk ezt, ahol gyönyörű, sövényekkel körülvett virágágyások váltakoznak a kisebb-nagyobb tavacskákkal, szökőkutakkal. Árnyékot narancs-és citromfák, ciprusok, pálmák és olajfák nyújtanak.
Ebből a palotából irányította Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella Granada visszafoglalását az araboktól, és a parkban található szoborcsoport annak állít emléket, hogy az uralkodópár itt találkozott Kolombusz Kristóffal 1492-es útja előtt.

Az egykori palotához tartozott a Kalifa Fürdője, amit a keresztények betemettek, és csak a XX. században tárták fel újra a régészek. Jól megfigyelhetőek az arab fürdő jellegzetességei, a különböző helyiségek, az öltöző, majd a hideg, meleg és forró vizű medencék termei. A boltozatos mennyezeten csillag alakú kis nyílásokat találunk, amelyek funkciója a szellőzés, illetve a fény bejutásának biztosítása volt.

Késő délután mindenki hazatért a spanyol családokhoz, és az volt a feladat, hogy az esti színházi előadás utáni fogadásra jellegzetes nemzeti ételeket kellett készíteni. Este 7 és 8 között a spanyol szülőkkel együtt gyülekeztünk az iskolában.
Először a színdarabot játszottuk el nagy sikerrel, majd mindenki lelkesen körülvette a nemzetközi
finomságokkal megrakott asztalokat.


A magyar konyha remekei közül mi a gulyáslevessel, paprikás csirkével, rakott krumplival, rántott pulykamellel, sajtos pogácsával, lecsóval, fasírttal és Gundel-palacsintával ismertettük meg a résztvevőket.

A vacsora után minden nemzet diákjai vagy akár tanárai szabadon előadhatták a közönségnek az általuk hozott dalokat, táncokat, így az est hátralévő részében nagyon hangulatos zenés-táncos mulatságban volt részünk.

Természetesen a magyar néptánc most is nagy sikert aratott. Bár most csak két néptáncos lányunk volt a csapatban, temperamentumos táncukkal pillanatok alatt felforrósították a hangulatot.
Persze mi is hasonló csodálattal néztük a spanyol lány, Cynthia flamenco bemutatóját, és mindenki meghatódott az angolok közös dalától, amely az összefogás, a barátság fontosságáról szólt.
Az est zárásaként mindenki névre szóló, díszes emléklapot kapott a szervező iskolától arról, hogy részt vett ezen a találkozón.


A keddi búcsúest után szerdán még egy fantasztikus egész napos kirándulás várt ránk. Korán reggel 2 busszal indultunk útnak a kb. 200 km-re lévő Granadába. Maga az odavezető út is gyönyörű volt, dombos-lankás vidéken haladtunk végig olajfaligetek mellett, majd Granadához közelítve feltűntek a Sierra Nevada hófödte csúcsai.


Bár Córdobában is csodálatos dolgokat láttunk, a granadai Alhambra, vagyis a „Vörös Erőd” és a hozzá kapcsolódó paloták, kertek talán még a korábban látottak szépségét is felülmúlták.
Amikor a córdobai kalifátus területéről a mórokat kiszorították, és az uralkodó, I. Mohamed Granadába tette át a székhelyét, ő határozta el, hogy új királyi palotakomplexumot hoz létre. Az Alhambra erődített dombján kezdték meg a munkálatokat 1238-ban. A mór időkben nemcsak királyi palota, de a közigazgatás központja is; a kaszárnyák, mecsetek, fürdők, temetők és kertek zárt uralkodóvárossá tették. Ebből mára csak a paloták maradtak. Különlegességét – a rendkívüli építészeti, képzőművészeti alkotáson túl – az adja, hagy belső udvarok köré emelt lakosztályok kusza szövevénye, folyosókkal, pavilonokkal, kertecskékkel.

Először a XI. századi Alcazar erődbe jutunk be. Az Alhambrával csak az egész dombot körülvevő fal köti össze, a háromszög alakú erődítményt tornyokkal tűzdelt magas falak övezik.
Tovább haladva elérkezünk V. Károly kétemeletes, jón oszlopcsarnokkal díszített reneszánsz palotájához.  Emeletén a Tartományi Szépművészeti Múzeum kapott helyet.
Ezután jutunk el az Alhambrához.
A Mexuár (mesuár) a közigazgatás központja volt, a legrégibb épület. A belső udvaron szökőkút, a homlokzatok gazdagon díszítettek. Itt további termeket csodálhatunk meg, díszes oszlopfolyosókat, fülkék csipkéit.
A következő épületkomplexum a szeráj. Legnagyobb részét a Mirtusz udvar teszi ki, nevét a medencét szegélyező sövényekről kapta. Fehér márvány padozatból haragoszöld mirtusz emelkedik ki, narancsfák tükröződnek a tó vizében, körben oszlopcsarnokok, gazdag díszítésű fülkék, csobogó szökőkutak.
Az Áldások és a Követek Terme után eljutunk az Alhambra talán leghíresebb részébe, az Oroszlános udvarra. Közepén márvány szökőkút, körülötte elvileg 12 fekete márvány oroszlán. Pechünkre az oroszlánokat éppen most restaurálják, tehát csak az „árván maradt” szökőkút medencéjét láthattuk.  Körülötte 124 darabból álló oszloperdő, árkádsor, csipkés falak, körben kis pavilonszerű épületek – a háremhölgyek lakosztályai. Fátyolszerű csipkedíszek, fehér-kék csempepadozat, márványburkolat, minden pavilonban szökőkút.
Ezekhez hasonló termek sokaságát csodálhatja meg a látogató az egész palotában.


Az épületeket elhagyva sem ért véget a látnivalók sora, hiszen egy ciprusok keretezte allén (sétányon) átsétálva eljuthatunk a Generalifébe, a szultánok nyári palotájába, amelyet 1319-ben fejeztek be. Arab neve: „felső paradicsomi kert”. Egy kis palota, néhány pavilon, tavacskák, szökőkutak és töméntelen virág elképesztő pompája.

Az Alhambra meglátogatása után még volt időnk, hogy a hangulatos Granadában is sétáljunk egyet, sőt egy keskeny sikátorban található igazi arab bazárba is elvittek bennünket vendéglátóink. Így, ha valakinek a córdobai ajándékboltok tömkelegében esetleg még nem sikerült minden családtagjának, barátjának szuvenírt vásárolni, az itt pótolhatta.

A jó hangulatú kirándulásról este 9 óra körül értünk vissza Córdobába. Az utolsó estén a családok búcsúvacsorával és kedves ajándékokkal köszöntek el tőlünk. És talán a megérkezésünk első pillanataiban még honvágyunk volt, de most mindenki azt érezte, hogy jó lenne még maradni, hiszen fantasztikus 5 napot töltöttünk együtt.


Csütörtök reggel fél kilencre kellett a córdobai vasútállomáson lennünk, mert 9 órakor indult a vonatunk vissza Madridba. Érzékeny búcsút vettünk kedves vendéglátóinktól, és vonatra szálltunk. Ez a francia TJV-hez hasonló szuper vonat alig két óra alatt teszi meg a több mint 400 km-es távolságot. Rendkívül kényelmes, és egy kivetítőn követhetik az utasok, hogy hol jár éppen a vonat, illetve a pillanatnyi sebességet is. Átlagosan 270 km/óra körül halad, de sikerült lencsevégre kapnunk olyat is, amikor 300 km/órával száguldottunk.

A metróban már szinte ismerősként közlekedtünk, és szerencsére most nem kellett rohannunk az ajándékokkal megpakolt nehéz bőröndjeinket magunk után húzva, mert bőven volt időnk a repülőgép indulásáig.
A felszállásig hátralévő több mint két órát nem volt nehéz eltölteni a hatalmas madridi reptéren. Nézelődtünk, megebédeltünk, lehetett még vásárolgatni, illetve volt, aki majdnem lecserélte az autóját egy újra…


Bár a gépünk több mint egy óra késéssel szállt fel, ez bennünket már egyáltalán nem zavart, hiszen tudtuk, hogy akármennyit késünk is, a szüleink úgyis ott várnak bennünket a reptéren.
Jó volt újra hazaérkezni, de az andalúziai emlékek örökre ott maradnak a szívünkben.

Córdoba 2016-ra pályázik az Európa Kulturális Fővárosa címre - szavazzunk rá minél többen!

Hasta la vista Córdoba!

Az úti élményeket gazdag képanyag illusztrálja iskolánk honlapján.

Írta: Dékányné Szabó Enikő